E-mail

Szólisták

• Balázs Ferenc " Fecó"

• Bródy János

Több mint negyven éve űzi a mesterséget. Ritka, hogy egy dalszövegíró ilyen sokáig aktív maradjon, még ritkább, hogy ennyire kérdés nélkül ismerje mindenki az országban. Az idők változnak, Bródy marad: zabolázhatatlan, dinamikus, a szeme sarkában állandóan ott a kis mosoly. Talán nem véletlenül Tini a beceneve.

• Charlie

• Csepregi Éva

• Csonka András

• Demjén Ferenc "Rózsi"

A ma hatvanéves Demjén Ferenc kamaszkora óta, több mint negyven éve van a színpadon úgy, hogy szinte mindvégig az élvonalhoz tartozott. Több mint négyszáz dal fűződik a nevéhez, a pontos számot ő maga sem tudja megmondani, mint kérdésünkre fogalmazott, „egy idő után az ember nem számolgatja, hanem csak írja a dalokat”. Sikere nemcsak a sajátos dallamvilágú Demjén-zenének szól, hanem egy generáció tagjának, akinek sikerült megőriznie a lelke tisztaságát és a józan ítélőképességét ilyen embert próbáló évtizedekben is.

• Dolhai Attila

A Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett. A Budapesti Operettszínházban a Mozart! címszerepével debütált 2003 márciusában. Fontosabb szerepei:Jézus Krisztus Szupersztár - Annás főpap, Elisabeth - Rudolf , West Side Story - Tony, Jekyll és Hyde , Valahol Európában - Hosszú , Mozart! - Wolfgang Mozart (Budapesti Operettszínház), Rómeó és Júlia - Rómeó, Lili bárónő - Illésházy gróf. Rudolf - Rudolf trónörökös, Oltári srácok - Matthew , Dorozsmay - Csókos asszony, Szentivánéji álom - Lysander.Több szólólemeze is megjelent.Emerton díjas művész, 2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga díjat kapott. A Csináljuk a fesztivált! adásaiban nyertes dalokat énekelt. Dolhai Attila két albuma: Az Olasz szerelem című lemezen olyan előadók dalaihoz írt magyar nyelvű szöveget, mint Andrea Bocelli, Alessandro Safina vagy Amici Forever. Az Egy szerelem története c. önálló albumán ismert romantikus slágereket énekel. Hallható például az albumon a Hogyan tudnék élni nélküled, melyet eredetileg Demjén Ferenc adott elő, az Ő és az Egy darabot a szívemből, Máté Pétertől, a Romantika (Zorán), a Változnak az évszakok Balázs Fecótól és Szécsi Pál egykori nagy slágere, a Két összeillő ember. Természetesen mindegyik dal vadonatúj hangszerelést

• Dolly Roll

• Edvin Marton

A jóképű, sármos, már közönségkedvenc világfi műsora igazi zenei különlegességet úgynevezett "crossover" muzsikát rejt, melyben a klasszikus zenei stílust Edvin és a Stradivari hegedű hozza, míg a modern alapokat egy DJ biztosítja. napjaink egyik legtehetségesebb hegedűművészének. Edvin hazánkban végezte el a Zeneakadémia hegedűművész szakát, ezzel párhuzamosan a New York-i és a bécsi Zeneakadémián szerzett zeneművészeti diplomát.

• Emilio

• Fenyő Miklós

• Fésűs Nelly

• Gergely Róbert

• Hevesi Tamás

• Horváth Gyula és a Sentimento zenekar

• Illényi Katica– hegedű-ének-sztepp

„Varázslatos személyiség. Rajongó közönség várja mindenütt. Vajon e különleges hatás virtuóz hegedűjátékának, magával ragadó énekhangjának vagy könnyed táncának köszönhető? Mindezek lényének részei, személyiségének színei, mely színekből egy csodálatos világot fest, mely mintegy varázsütésre megelevenedik, megszűnnek a falak, kitágul a tér. Műsor variációk: swing/operett/kuplék/világslágerek

• Karácsony James

A Locomotiv GT 1992-es búcsúkoncertje után visszavonult, egyre kevesebb produkcióban vett részt . 1996-ban adták ki második, James című szólólemezét, majd az LGT és a Generál újjáalakulása kapcsán tért vissza a színpadra és a stúdióba. Ám a csendes évek alatt sem szakadt el a zenétől: folyamatosan gyakorolt és komponált. James ma hatalmas formában gitározik, és csodaszép dalok születtek a kezei alatt. Ennek köszönhető, hogy a 2002-es LGT-album, A fiúk a kocsmába mentek szinte az ő jutalomjátéka.

• Keresztes Ildikó

• Koós János

• Koós Réka

• Korda György és Balázs Klári

• Kovács Kati

• Mahó Andrea

Mahó Andrea pályája kezdetétől sikert sikerre halmoz. Immár nem csupán az egyik legelismertebb musicalszínésznőként tartja számon a szakma és a közönség, hanem énekesnőként is, akinek 2008. októberében már a második önálló albuma jelenik meg. 2003 óta, amikor is megkapta az Év Musical Énekese díjat, számtalan zenés darabot vitt sikerre. Ő Christine az Operaház fantomjában, Roxy a Chicago-ban, Mary-t alakította a Volt egyszer egy csapatban, de játszott a Nyomorultakban, a Leányvásárban, a Mária Főhadnagyban, a Miss Saigonban, a Rómeó és Júliában és a Szépség és a Szörnyetegben is.

• Malek Andrea

• Mága Zoltán

A világhírű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten öregbítette szeretett hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Cigány Zenekarral (Budapest Gipsy Banddel) bejárta a Föld másik felét, és kivétel nélkül hatalmas sikerű koncerteket adott. Talán nincs még egy művész, aki küldetéstudatát ennyire előtérben tartva képviselte a magyar kulturális tradíciókat, és erősítette a magyarságról kialakult pozitív képet. Ezáltal számos rajongót szerzett nemcsak magának, hanem a hagyományos cigány- és klasszikus muzsikának is. A Lyoni Nemzetközi Jazzfesztiválon olyan világsztárokkal lépett fel, mint Didier Lockwood, Segan', Yochk'o Seffer, de játszott Salma Hayekkel, Stephan Grappellivel, Bonnie Tylerrel és Chris Normannel is. 2003-ban elnyerte a mexikói Világzenei Fesztivál közönségdíját. Egyedi, első hallásra azonnal felismerhető játékának kialakításában fontos lépcső volt a pesti Broadway legnagyobb múltú, legcsillogóbb szórakozóhelye, a Moulin Rouge. Egy New York-i vendégszereplésen érte a felkérés: legyen a mulató szólistája. Itt végre megvalósíthatta régi álmát: crossover stílusával (a klasszikus, a popzene és egyéb irányzatok ötvözésével) megújította a klasszikus cigányzenét. Művészi repertoárja a népzenétől a szimfonikus darabokon át a musicalekig, a jazzig, sőt a könnyűzenéig terjed.

• Megasztárok

• Miller Zoltán

• Nagy Feró

• Náray Erika

Zenei általánosban tanult és nyolc évig csellózott. Elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakát. Főként zenés színházi szerepeket játszott. Így: Chicago (Roxie Hart), Ének az esőben (Kathy Selden), Három testőr (Constance), Lili bárónő (Clarisse). Évekig énekelt klubokban. Számos Walt Disney és DreamWorks rajzfilm betétdalának előadója (pl. Hercules, Micimackó). Fontosabb szerepei a Budapesti Operettszínházban: Mozart! (Waldstätten bárónő), Sweet Charity (Gagarina), Hello! Igen?! (A Kurva), Rómeó és Júlia (Dada), A Szépség és a Szörnyeteg (Tea Mama), Párizsi élet (Juliette Verdun), Abigél (Gigus tanárnő). Megjelent lemeze: Azt súgta a szél...

• Palya Bea

A mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója. Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is. A Folkestra, Kárpátia, Zurgó együttesek alapító tagja volt, sokáig vendégeskedett a Sebő, Nagy János Trio, Balázs Elemér Groupe, Etnofon együttesekben. Az utóbbi években főként saját terveit valósítja meg, rendszeresen koncertezik szólóban és saját együttesével, itthon és külföldön. A Quintet tagjai: Lukács Miklós – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek, Novák csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek. 2004-ben énekel az Athéni Kulturális Olimpia nemzetközi csapatában.

• Sebestyén Márta

Születése óta (1957) a zene bűvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus – Kodály Zoltán egykori tanítványa. Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére. Mára már világhírű művész, aki a legrangosabb koncert-termekben lép fel. Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini díjjal tüntették ki. Énekel a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is. Énekelt a Japán császár előtt, de a Spanyol király és az Angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Igazi kulturális nagykövete hazájának.

• Somló Tamás

• Szandi

• Szatmári Orsi

• Szekeres Adrien

• Szűcs Judith

• Tóth Vera

• Zsédenyi Adrienn "Zséda"

Egy magával ragadó hang, egy ártatlan szépség. A zene és a nőiesség tökéletes kompozíciója. Varázsló, aki hangjával bűvöl, s repít az álmok birodalmába. Egy nő, aki tüzes szenvedéllyel megigézi a körülötte lévőket, személyiségével megbabonázza, magával ragadja közönségét. érzéseit dalban tolmácsolva osztja meg rajongóival egy varázslatos koncerten. Az elmúlt fél évtized nagylemezeinek, a számos slágernek és a rengeteg emléknek, s az ezek alapján – a Zsédára jellemző finomsággal és igényességgel – összeállított programnak köszönhetően különleges élményt ígér a koncert